A százéves erdőmérnök visszatért az egykori munkahelyére

Egykori munkahelyén, a Bakonyerdő Zrt. Balatonfüredi Erdészeténél, egykori kollégái jelenléte mellett ünnepelte századik születésnapját Rádózcy Gyula bácsi.
A százéves erdőmérnök visszatért az egykori munkahelyére
Nem mindennapi meglepetésben volt része szeptember 22-én a Balatonfüredi Erdészet nyugalmazott erdőmérnökének, Rádóczy Gyula bácsinak. Az erdészet jelenlegi munkatársai meghívásának eleget téve visszatért egykori munkahelyére, ahol a már szintén nyugdíjban lévő korábbi vezetői is jelen voltak. bakonyerdo_ A Bakonyerdő Zrt. megbecsüli a nyugállományba vonult kollégáit, odafigyel rájuk, ezért kétévente nyugdíjas találkozóra hívják őket, amelyen rendszeresen több mint százan vesznek részt - mondta dr. Szekrényes Tamás, a Balatonfüredi Erdészet igazgatója. A hétfői, szűk körű összejövetel azonban különleges volt, hiszen Rádóczy Gyula az ő körükben ünnepelhette századik születésnapját, amelyet éppen ezen a napon töltött be. Az 1975-ben nyugdíjba vonult Gyula bácsi irigyelt kort ért meg. De nem csak a kora irigylésre méltó! Fiatalokat megszégyenítő memóriával emlékezett arra az időszakra, amikor munkába állt az erdészet jogelődjénél 1946-ban. Minden jelentősebb momentumra felidézett a kötetlen beszélgetés során, volt is nagy derültség a születésnapi megemlékezés résztvevői körében. Gyula bácsi az erdészettől ugyan elszakadt, de a szakmától nem: csopaki kertjében egy botanikus kertet hozott létre, amelynek első növénye, egy arizónai fenyő éppen ötven éves. (veol.hu - Tremmer Tamás) erdomezolike