Ponthatárok a faipari mérnöki, erdőmérnöki és vadgazda mérnöki szakokon

Megvannak az idei ponthatárok is, így a továbbtanulásban gondolkodó diákok a mai napon már tudják, hova vették fel őket. Megnéztük, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem faipari mérnöki, erdőmérnöki és vadgazda mérnöki szakára valamint a Szent István Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Károly Róbert Főiskola és a Szegedi Tudományegyetem vadgazda mérnöki képzéseire hány ponttal lehetett bejutni 2014-ben.
Ponthatárok a faipari mérnöki, erdőmérnöki és vadgazda mérnöki szakokon
Erdőmérnök és faipari mérnöki szak ponthatárok A Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar faipari mérnöki szakán nappali képzés esetében mind állami, mind költségtérítéses formában 268 pontra volt szükség a bejutáshoz, míg levelezőn 270 pont kellett - mind költséges, mind állami formában. Mesterképzés esetében a nappali faipari mérnöki szakra 78, míg a levelező esetében 87 pontra volt szükség. Az Erdőmérnöki Kar erdőmérnöki szakára 274 pont kellett költségtérítéses és állami képzés esetében is. Vadgazda mérnöki szak ponthatárok A Nyugat-magyarországi Egyetem vadgazda mérnöki képzésének ponthatárai az alábbiak szerint alakultak; a nappali állami és költségtérítéses ponthatára egyaránt 262 volt, míg levelezőn 274. Mester képzés esetében a levelező államihoz 83 pont kellett. A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Szakán a nappali vadgazda mérnöki képzéshez 260 pont kellett, míg a mester képzés esetében angol nyelven 50, magyar nyelven állami finanszírozással 72, míg önköltségesen 54 volt a ponthatár. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán a vadgazda mérnöki szak ponthatára nappali tagozaton 260 pont volt. A Károly Róbert Főiskolán vadgazda mérnöki szak csak levelező tagozaton indult, ahova mind állami, mind önköltséges formában szintén 260 ponttal lehetett bejutni. A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán is 260 pont volt a vadgazda mérnöki szak ponthatára nappali tagozaton, de a levelezőre is ugyanennyi pontot kellett elérni. (Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike