Soproni egyetemi hallgatók vadászkürtös sikere Szegeden

A Soproni Egyetem Vadászkürtöseinek Baráti Köre (SEV BK) 2013. december 18-án alakult meg hivatalosan.
Soproni egyetemi hallgatók vadászkürtös sikere Szegeden
A Baráti Kör az alapítást megelőzően már több mint egy évvel spontán szerveződött, de tavaly decemberre létszámában és szervezettségében is megérett az alapító okirat elkészítésére, amelyet a 12 alapító tag kézjegyével is ellátott. A Baráti Kör célja az egyetem hallgatóságának soraiban a vadászati kultúra ügyének terjesztése, tanulmányi vadászatokon elejtett vadfajok végtisztességének megadása volt, ezzel együtt keretet adva a jó hangulatú vadászatoknak. A Baráti Kör heti két alkalommal tart gyakorlásokat, kezdő és haladó szinten egyaránt. A gyakorlással telt hétköznapok után a Soproni Egyetem Vadászkürtöseinek Baráti Köre lassan túlnőtte az eredetileg kitűzött célt, így következő állomásként a hivatalos minősítés megszerzését szerette volna elérni.

nyme_kurtos

A sok munka meghozta az eredményt, hiszen ez év május 17-én a SEV BK alapító tagjai közül 8-an (Molnár Csenge, Török Tímea, Berkes Dávid, Gál Balázs, Koprivanacz Viktor, Salamon Ádám, Horváth Gergely és Dr. Sándor Gyula) leutaztak Szegedre és itt a Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola által szervezett I. Meghívásos Vadászkürtös Versenyen „A” kategóriás minősítést értek el. A minősítőn egy kötelező és három szabadon választott kürtszignált kellett 3 szólamú játékban előadni. Az már csak hab volt a tortán, hogy a színvonalas minősítő és verseny helyszín, az Újszegedi szabadtéri színpad után, a Klauzál téren a repertoárt több száz fős tömeg előtt is megismételhették. Szeged városától a majdnem 60 fős kürtös a „viszontlátásra” szignállal búcsúzott, osztatlan sikert aratva. (nymepress.hu) erdomezolike