Sopronban rendezik a 145. OEE Vándorgyűlést

2014. június 12-én és 13-án Sopronban rendezik meg az Országos Erdészeti Egyesület 145. Vándorgyűlését - közölte a hagyományos program Szervező Bizottsága az oee.hu oldalon.
Sopronban rendezik a 145. OEE Vándorgyűlést
Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink! Az Országos Erdészeti Egyesület 145. Vándorgyűlésének Szervező Bizottsága nevében, fogadják szeretettel meghívásunkat a 2014. június 13-14-én Sopronban megrendezésre kerülő soron következő vándorgyűlésre. Vándorgyűlést rendezni mindenki számára nagy megtiszteltetés, de egyben nagy felelősség is. Különösen igaz ez utóbbi megjegyzés az erdész szakma hazai bölcsőjének számító városunkra. A vándorgyűlés várható résztvevőinek döntő többsége ugyanis ebben a városban végezte tanulmányait, s ezer szállal kötődik nem csak az Alma materéhez, hanem magához a városhoz, a város lakóihoz is. A rendezők helyzetét könnyíti talán, hogy – habár nem szeretne, de mégis hibázik – hamarabb elnézik neki, ugyanakkor viszont az elvárás is egy kicsit más. Mi azon leszünk, hogy mindezeket figyelembe véve maradandó élményt nyújtsunk a vándorgyűlésen résztvevő kollégáinknak és vendégeinknek. A tatai vándorgyűlés gyakorlatát követve a vándorgyűlést közvetlenül megelőzően kerül sor az „Év Erdésze” verseny megrendezésére. Ennek szervezője és házigazdája a NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium lesz. A verseny eredményhirdetésére az ünnepi közgyűlésen kerül sor. 145vandorgyuli_logo Bízunk benne, hogy a vándorgyűlés programja, az Alma mater szellemisége és az együtt töltött órák felejthetetlen élményt fognak nyújtani a vándorgyűlésen résztvevő – nyugodtan mondhatjuk, hogy jelentős számban „hazalátogató” – vendégeink számára. Minden érdeklődőt szeretettel várunk Sopronba 2014. június 13-án és 14-én. Jó szerencsét! Üdv az erdésznek!  Dr. Jámbor László, a Szervező Bizottság elnöke A 145. Vándorgyűlés hivatalos honlapja a www.vandorgyules.hu linken érhető el. A honlap elindulásával a regisztráció is megkezdődött. A szervezők kérik, hogy az egyéni és a csoportos jelentkezéseket 2014. április 15-ig juttassák el a szervezőknek, a honlapon található tájékoztatás szerint. A vándorgyűlésről minden további információ a weboldalon keresztül érhető el. Vándorgyűlés programja: 2014, június 13-án, pénteken Érkezés, regisztráció:     11.00 órától Ebéd (egytálétel): Hotel Szieszta étterme                   11.00 – 14.30 Szállás elfoglalása:     11 illetve 14 órától Hotel Szieszta, Hotel Lővér (A szállás a Hotel Lővérben 11 órától elfogalható. A Hotel Sziesztában ugyancsak 11 órától van lehetőség a szállás elfoglalására, amennyiben a szóbanforgó szoba az előző nap nem volt kiadva, egyébként itt a szállást 14 órától lehet igénybe venni.) Megnyitó: Nagysátor      14.30 Szakmai programok:indulás a Hotel Szieszta elől        15.00 -19.00 Baráti találkozó kezdete:Helyszíne: Nagysátor*     20.00 óra 2014. június 14, szombat Közgyűlés:     10.00 óra Helyszín:     Liszt Ferenc Művelődési Központ Sopron, Széchenyi tér * A baráti találkozó helyszíne a Hotel Szieszta parkolójában felállított sátor. A széles választékú svédasztalos vacsorához a sört és az ásványvizet térítésmentesen biztosítjuk. Az ezen felüli italfogyasztást a résztvevők fizetik. (Forrás: Országos Erdészeti Egyesület) erdomezolike