Kukoricával etetik a vadat a SEFAG Zrt. munkatársai

Kukoricával etetik az erdő állatait a SEFAG Zrt. munkatársai, így igyekeznek segíteni a vadnak átvészelni a telet. Ilyenkor ugyanis jóval kevesebb élelem akad az erdőben és a hideg egyébként is próbára teszi az állatok szervezetét. Elsősorban a kicsinyek számára veszélyes a hideg. A vaddisznók kétnaponta, vagy hidegebb időben akár naponta is kapják a táplálék utánpótlást.
Kukoricával etetik a vadat a SEFAG Zrt. munkatársai
Két mázsa kukorica, ezt kell beosztaniuk a vaddisznóknak két napra - ezen a kardosfai területen mintegy 60 állat talál menedéket, számukra szórják ki a kukoricát a SEFAG Zrt. munkatársai. Halász Tibor, fővadász, SEFAG Zrt. Zselici Erdészet: - November eleje óta kiegészítő takarmányozást folytatunk az évi állandó etetésünk mellett, mivel ilyenkor a vadnak szüksége van a létfenntartáshoz szükséges táplálékra. ebbe próbálunk számukra segítséget nyújtani. Télen ugyanis nehezebben találnak fogyasztható élelmet az erdőben, igaz a vaddisznók számára most is akad elhullott makk, ami csillapítja étvágyukat a zimankóban. Halász Tibor, fővadász, SEFAG Zrt. Zselici Erdészet: - Ez az év nagyon kedvező abból kifolyólag is, hogy nagyon megfelelő mennyiségű magtermés van, főleg a cserből. Ami nagyon jó táplálék a vadnak. Vannak olyan vadászterületek, ahova csak hetente kétszer visznek takarmányt a SEFAG munkatársai, de akad olyan is, ahol kétnaponta megjelenik ez a kukoricával megrakott lovaskocsi. A vaddisznók azonban nem rohantak a kiszórt magra, hiszen december közepén még a nyáron felhalmozott tartalékait égetik el - tette hozzá a szakember. Halász Tibor, fővadász, SEFAG Zrt. Zselici Erdészet: - Jó kondícióba indultak neki a télnek, a vad megtalálta a táplálékát a kukoricába, a magtermés miatt már szeptembertől. Nagyon szépen ették a makkot, ezért szükségük jobban az ezután következő időszakban lesz a kiegészítő takarmányozásra. Az ország legnagyobb vadgazdálkodója hét vadászterületen mintegy 100 ezer hektáron gazdálkodik. A téli időszakban közel 2300 tonna szemes takarmánnyal látják el a vadállományt. (Somogy Televízió - Híradó) erdomezolike