Elszaporodtak, így kárt is okozhatnak Békésben a vaddisznók

Feltűnően elszaporodott a vaddisznó Békés megye északi részén, az állatok okozta kárt nehéz hatékonyan megelőzni, olyan helyeken is megjelentek az utóbbi időben, ahol eddig nem volt jellemző – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
Elszaporodtak, így kárt is okozhatnak Békésben a vaddisznók
„Korábban a fácán, az őz és a nyúl volt meghatározó ilyen tekintetben, most már komolyan számolnunk kell a vaddisznóval, dámszarvassal is" – mondta Szabó Zoltán, a sarkadi Pelikán Vadásztársaság elnöke. A vaddisznó egyre több vadkárt okozhat és ezt az apróvadállomány is megsínyli – tudatta. Azokon a területeken, ahol veszélybe kerülhet a vetés, például a búza, illetve a facsemeték, a sarkadi vadásztársaság kiemelten védekezik, akár a sík vidéki kilövéshez elengedhetetlen magaslesek építésével is –derült ki a műsorból. A vaddisznók óriási kárt tudnak okozni a mezőgazdasági területeken és az erdőültetvényekben is – mondta az elnök megjegyezve azt is: a kilövés mellett megoldásként szóba kerülhet még az adott terület körbekerítése, illetve egyéb vadriasztásos technika - írta a hirado.hu. A jelenség okát firtató kérdésre Szabó Zoltán elmondta: rengeteg területet vontak ki a mezőgazdasági termelésből és jellemzően tölgyerdőt telepítettek, ami takarást, védelmet, búvóhelyet biztosít a vaddisznónak. „Félő, hogy amennyiben ilyen tempóban szaporodnak, néhány éven belül kezelhetetlenné válik, sőt néhol már most is kezelhetetlen a helyzet" – jelentette ki. Félő, hogy ha nem érlelődik meg a törvényi szintű rendezés ezen a területen, a vadásztársaságok be fognak dőlni – fűzte hozzá. (hirado.hu) erdomezolike