83 milliárd forint az erdőgazdálkodás és a mezőgazdaság versenyképességének javítására

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tervezett jövő évi kiadási, bevételi és támogatási főösszegei is magasabbak az ideieknél - derül ki a hétfőn közzétett 2014-es központi költségvetésből, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.
83 milliárd forint az erdőgazdálkodás és a mezőgazdaság versenyképességének javítására
A tárca jövő évi kiadása mintegy 47,7 milliárd forinttal lehet több az ideinél: a tervezet szerint 422,9 milliárd forintot költhet jövőre a minisztérium. A VM bevételi előirányzata 2014-ben 214,8 milliárd forintot tesz ki, az idén ez 181,96 milliárd forint volt. A minisztériumi célok megvalósításának támogatására 2014-ben 208,1 milliárd forint áll rendelkezésre, szemben az idei 193,27 milliárd forinttal. A VM fő feladata jövőre is a vidékfejlesztés, az agrárium, az élelmiszer-feldolgozás, a természet- és környezetvédelem, valamint a vízügy támogatása és szabályozása. A kormány kiemelt célja 2014-ben is a fenntartható és versenyképes agrárgazdálkodás, egyúttal az élhető vidék megteremtéséhez szükséges alapok létrehozása és azok támogatása - áll a dokumentumban. A rendelkezésre álló támogatási lehetőségek hasznosításával olyan integrált vidékfejlesztési programot kívánnak megvalósítani, amely elősegíti a minőségi mezőgazdaság kialakulását és alkalmazkodik a tájak eltérő természeti adottságaihoz, a gazdálkodási tradíciókhoz, továbbá az egyéni és családi kis- és középbirtokok meghatározó szerepére épül. A fenntartható agrárszerkezetnek és termeléspolitikának a többfunkciós mezőgazdaság minőségi termelési, élelmezési és élelmiszerbiztonsági, energetikai, környezetbiztonsági és foglalkoztatási céljait kell szolgálnia. A célok között szerepel egyebek mellett, hogy helyre kell állítani a növénytermesztés, kertészet és állattenyésztés egészséges egyensúlyát. El kell érni, hogy az állati termékek döntő többségben feldolgozva kerüljenek exportálásra. Meg kell teremteni a hagyományos háztáji gazdálkodás újraindításának lehetőségét, valamint ezzel arányban a helyi értékesítési lehetőségeket is. Így a Tanyafejlesztési Program támogatására jövőre 1,41 milliárd forintot kívánnak fordítani. A Hungarikum Bizottság feladatai ellátásának támogatására 500 millió forintot biztosít a tárca fejezeti előirányzata. Az osztatlan közös földtulajdon kimérésének támogatására 2,0 milliárd forintot tervez a tárca. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) támogatására tervezett kiadás 1,99 milliárd forint. Az állami génmegőrzési feladatok támogatása 93,8 millió forintba kerül. Egyes speciális szövetkezetek (TÉSZ-ek) támogatására 2,56 milliárd forint jut majd 2014-ben. Az iskolagyümölcs program finanszírozására 1,2 milliárd forint költhető. A különböző mezőgazdasági termelési folyamatokat segítő, a gazdálkodók jövedelmi helyzetét javító támogatásokra jövőre 49,2 milliárd forintot lehet költeni a tervek szerint. A kárenyhítés kiadásaira tervezett összeg 8,6 milliárd forint, ez 600 millió forinttal több az ideinél. A mezőgazdasági és az erdészeti ágazat versenyképességének javítását 83 milliárd forint kiadás szolgálja majd. A környezet- és s vidék fejlesztésének finanszírozását 21,78 milliárd forintos támogatás és 59,65 milliárd forint bevétel szolgálja: azaz mindez mintegy 81,4 milliárd forint kiadást tesz lehetővé. A Leader programok fejezeti előirányzatának kiadásaira mintegy 18,69 milliárd forintot irányoz elő a 2014-es költségvetés tervezete. (MTI) erdomezolike