Két nap alatt előkerült a lopott erdészeti traktor

Két nap alatt elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy fakitermeléshez használt egyedi kialakítású traktort vitt el a sáskai erdőből - közölte a veol.hu.
Két nap alatt előkerült a lopott erdészeti traktor
A Vezsprém megyei hírportál értesülései szerint egy vállalkozó még tavaly kezdte meg munkatársaival a fakitermelést a Sáska külterületén fekvő erdőben, de idén július végén egy időre felfüggesztették a munkát. A fakitermeléshez egy egyedi kialakítású, hatósági jelzéssel nem rendelkező traktort is használtak, amit az erdőben hagytak, míg másik területen dolgoztak. Szeptember 18-án szembesültek azzal, hogy az erőgépet ellopták - tudta meg a veol.hu. A tapolcai rendőrkapitányság nyomozói két nap alatt a feltételezett elkövető nyomára akadtak, akit gyaúsítottként hallgattak ki lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt. A férfi a Veszprém megyei hírportál információi szerint beismerő vallomást tett, a lopást pedig azzal indokolta, hogy csak kölcsönbe vitte magával az erdőban már hosszú ideje elhagyottan álló traktort, amit a szürethez akart igénybe venni. (veol.hu - Horváth György) erdomezolike