Fábiánsebestyénben találkoztak Csongrád megye vadászai

Kétnapos szakmai programmal, valamint a civileknek szánt rendezvényekkel várták az érdeklődőket Csongrád megye vadászai Fábiánsebestyénben. A hangsúly azon volt, hogy a szakma és a társadalom közeledjen egymáshoz.
Fábiánsebestyénben találkoztak Csongrád megye vadászai
– Alkalmanként magam is vadászom apróvadra. Ez egy társas tevékenység, és úgy gondolom, ez a legjobb benne. A vadásztársadalom szimpatikus számomra, mert – hasonlóan az erdészekhez és a gazdálkodókhoz – hagyományokat őriznek, érzékenyen, megértéssel fordulnak a természet, a világ felé – fejtette ki Harrach Péter országgyűlési képviselő, a hétvégén Fábiánsebestyénben rendezett megyei vadásznap egyik díszvendége. Több mint két évtizedes hagyományt folytattak a Kinizsi Parkban tartott kétnapos eseménnyel, de az idei mégis rendhagyó volt, tudatta Hegyes Zoltán, a Csongrád Megyei Vadászkamara elnöke. – A szakmai jellegen túl ez a vadászok ünnepe is, ahová a környező megyékből, sőt a határon túlról is érkeztek meghívott vendégek. Az ágazatnak nem feltétlenül pozitív a megítélése, éppen ezért fontos feladatomnak tartom, hogy a civilek megismerjék, mit csinálunk. Nem megváltoztatni akarjuk a társadalmat, hanem közelíteni a saját, valamint a gazdálkodók, a közlekedők, a természetvédők álláspontját. 2866904 Szél István, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága Vadászati és Halászati Osztályának vezetője Magyar Természeti-vadászati Örökségért Érdemkeresztet kapott. Az elismerés csapatmunka eredménye, vallja a kitüntetett. – Hogy a szakmámból vegyek egy példát: a sikert ahhoz tudnám hasonlítani, amikor az őzgida agancsot növeszt. A genetika csak egy dolog, emellett még számtalan apró, de nélkülözhetetlen környezeti tényezőnek kell meglennie ahhoz, hogy az agancs végül a lehető legnagyobb legyen – jelentette ki. B. Nagy László, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője üdvözölte, hogy a vadásznapot egy rangos mezőgazdasági cég területén rendezték meg. Talán így még könnyebb lesz a gazdák és a vadászok közötti antagonisztikus ellentétet rendezni, mondta. A Kinizsi Zrt. vezérigazgatója, Farkas Sándor országgyűlési képviselő szólt arról, hogy a társaság a vadgazdálkodás terén is szeretné letenni a névjegyét. A rendezvényen a látogatókat vásár és változatos programok, bemutatók, színpadi műsorok várták. A főzőverseny egyik ítésze és hangulatteremtője Szőke András színész volt. (delmagyar.hu)