Elmarad az idei Hortus Hungaricus

A napokban a Hortus Hungaricus Nemzetközi és Vásár szervezői körlevélben értesítették a partnereiket, kiállítóikat, árusaikat és az érdeklődőket, hogy az idei őszi, immár 20. alkalommal rendezendő segerszemléjük elmarad.
Elmarad az idei Hortus Hungaricus
Magyarázatként olvasható, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium által a szervezőknek kiadott feladat során a pénz, a szervezéshez szükséges idő, és a szerződéses háttér sem állt rendelkezésre a tervek megvalósításához szükséges mértékben és időben. Terveik szerint a jubileumi Hortus Hungaricus Kertészeti Szakkiállítás és Vásár 2014. szeptemberben kerül megrendezésre Szigetszentmiklóson a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac területén. A Vidékfejlesztési Minisztérium csütörtöki közleményében ugyanakkor azt állítja, hogy elkötelezett a magyar dísznövény ágazat támogatása és fejlődésének elősegítése mellett. Ezt az erős elköteleződést mutatta annak az elképzelésnek a minden rendelkezésre álló eszközzel történő támogatása is, hogy a 20. Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítás és Vásár a legnagyobb és leglátogatottabb hazai élelmiszeripari és mezőgazdasági seregszemle, a 76. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár keretén belül kerüljön önállóan megrendezésre. Maga a Hortus Hungaricus a magyar dísznövény kertészeti szakma legrangosabb szakkiállításának számít, ahol a legfontosabb kertészeti termékcsoportok, szolgáltatók mutatkoznak be újdonságaikkal. A kiállítás fontos találkozási pontot jelent az ágazat hazai és külföldi szakemberei számára. A termékek és szolgáltatások mellett a virágkötészetben, kertépítészetben jelen levő trendek is bemutatásra kerülnek. Kiállításunk keresztmetszetet ad a dísznövénytermesztésről és kínálatról, valamint az ágazathoz kapcsolódó kiegészítő termékek hazai és nemzetközi piacáról is, mert már rendszeresen érkeznek kiállítók és érdekelődők olyan országokból, mint Románia, Szlovákia, Szerbia, Hollandia, Olaszország, Szlovénia, Ukrajna és Németország után, mára már Lengyelország, Ausztria, Bulgária, Franciaország, Horvátország és a Csehország. (trademagazin.hu) erdomezolike