Folklórprogramok és Ghymes-koncert a tamási Trófea fesztiválon

Folklórprogramok és Ghymes-koncert a tamási Trófea fesztiválon
  A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. valamint a Tamási Városi Művelődési Központ közös fesztiváljára nyílt vadételfőző-versenyt hirdettek, amelyen családok, baráti társaságok és vadásztársaságok is részt vehetnek - mondta Csapó György, a Tolna megyei város művelődési házának igazgatója az MTI-nek. A nevezőknek vadból vagy halból kell elkészíteniük ételeiket, amelyek főhetnek üstben, bográcsban vagy sülhetnek roston, kemencében is; az ínyencségeket a közönség is megkóstolhatja a nap folyamán - tette hozzá. A gasztronómiai versenyt vadászattal kapcsolatos programok kísérik. A parkerdőben lesz vadászkutya- és sólyombemutató, megmutatják a gyulaji erdőben esett dámtrófeákat, a Csodaszarvas Népe Hagyományőrző Egyesülettől avar kori harci és fegyverbemutatót láthatnak az érdeklődők. A fesztivál alkalmából megnyílik a látogatók előtt a dámállományáról híres gyulaji erdő, ahová lovas kocsival is kirándulást tehetnek a természetbarátok. Az ingyenes programsorozaton színpadra lép a tamási Pántlika néptánccsoport, amelyet a Zengő együttes táncháza követ, majd este másfél órás koncertet ad az idén harmincéves Ghymes együttes.   (MTI) erdomezolike