Kevesebb káros gázt bocsátunk ki

gazkibTovább csökkent 2011-ben az üvegházhatású gázok kibocsátása Magyarországon, így továbbra is az Európai Unió átlaga alatt van az egy főre jutó kibocsátás – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az EU-nak elküldött éves jelentésében.

Az OMSZ üvegházgáz-nyilvántartási osztálya által készített jelentés szerint Magyarországon bruttó 66,2 millió tonna szén-dioxid-egyenérték volt 2011-ben a kibocsátás, míg a földhasználat, földhasználat-megváltoztatás és az erdőgazdálkodás ágazat hatását figyelembe vevő nettó kibocsátás 62,8 millió tonna volt. A bruttó kibocsátás a 2010. évi enyhe, 0,8 százalékos emelkedés után 3,2 százalékkal csökkent 2011-ben.

A magyarországi kibocsátás így továbbra is jóval a kiotói jegyzőkönyvben vállalt érték alatt volt tavalyelőtt. A vállalás értelmében Magyarországnak az 1985-1987. évi bázisidőszakhoz képest 2008 és 2012 között 6 százalékkal kellett csökkentenie az üvegházgáz-kibocsátását. A jelentésben vizsgált 2011. év végén a magyar kibocsátás 43,1 százalékkal volt alacsonyabb a bázisidőszakinál.

Az OMSZ jelentése szerint a csökkenés két főbb szakaszban történt. Egyrészt jelentősen csökkent a kibocsátás a rendszerváltozás után, amikor a magyar gazdaság és az ipari ágazatok átalakultak. Ezt követően, 1992-2005 között többé-kevésbé stagnált a magyar kibocsátás, majd az elmúlt évtized második felében az infrastruktúra modernizálásával és az energiaárak növekedésével 17,2 százalékkal mérséklődött.

A 2011-ben kibocsátott gázokat tekintve a legnagyobb részt, 75,1 százalékot a szén-dioxid teszi ki. A metán 12,8 százalékot, a dinitrogén-oxid 10,4 százalékot, míg a fluortartalmú gázoké 1,7 százalékot.

2011-ben az energiaipari kibocsátás közel 4 százalékkal 47,3 millió tonnára, a feldolgozóiparé 5,4 százalékkal 6,1 millió tonnára, míg a hulladékfeldolgozásé 4,8 százalékkal 3,6 millió tonnára csökkent. A mezőgazdaság emissziója 2,6 százalékkal 8,8 millió tonnára nőtt. A földhasználat, földhasználat-megváltoztatás és az erdőgazdálkodás ágazat nettó kibocsátást csökkentő hatása valamelyest mérséklődött, így 3,43 millió tonnával csökkentette az országos referenciaértéket.

(napi.hu)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?